Biográfia

Biográfia (Zenekar Történelem)

 

Sárkányszív:

Először 2004-ben jött az ötlet Csontostól és Gy.D- tõl, hogy  bármi áron, de összeszedjenek egy zenekarra való zenészt. Tudták, hogy van Sződligeten egy gitáros, akit Gy.D. már régebbről ismert. Ő nem volt más, mint Csülök, akinek tetszett a terv, és hamar taggá vált. Szotyi ugyancsak egy régi barát volt, gondoltuk ki próbálhatnánk ének tudását. Oti és Tündi is ismerőseink közül kerültek ki, így 2004 végén megalakult a Sárkányszív nevű zenekar.

Tagok:

Ének: Szabó Dávid (Szotyi)

Basszus: Csontos Péter (Csontos)

Szóló gitár: Várszegi Attila (Csülök)

Gitár: Csontos Otília (Oti)

Szinti(csak 1-2 alkalommal volt): Tősér Tündi

Dob: Gyetvai Dániel(Gy.D.)

 

Ophidius:

De ez a zenekar nem volt hosszú életű és 2005 elején feloszlott. Ekkor aztán mindenki ment, amerre látott. 2005 augusztusában Gy.D. elhatározta magát, hogy nem hagyja ezt annyiban; próbáljuk meg még egyszer. A Szigeten egy régi jó ismerősével, Soltész Attilával találkozott, és mondta neki, hogy kéne valaki az énekes posztra. Ő azt felelte, benne van, próbáljuk ki. Szeptemberben el is kezdődtek a próbák. Már csak a ritmus gitáros hiányzott. Aztán kiderült, hogy a társaságban van még valaki aki nagyon remekül gitározik. Ez a személy Krisz volt. Megkérdeztük van- e kedve hozzá? Igennel válaszolt. A zenekar név ekkor Ophidius lett.

Tagok:

Ének: Soltész Attila

Szóló gitár: Várszegi Attila (Csülök)

Gitár: Sáfár Krisztián (Krisz)

Basszus: Csontos Péter (Csontos)

Dob: Gyetvai Dániel (Gy.D.)

 

Steroid:

De sajnos Attila hangja nem illett az együttes stílusához, így elbúcsúztunk tõle. Igen, megint jól kezdett állni a szénánk. Nincs énekes, és zenekar név sincs, mivel azt is Attila találta ki, és vele együtt távozott is. Éppen ekkor történt, hogy egy próbán Krisz elkezdett csak úgy énekelni. Mindenkinek leesett az álla, és ledöbbentünk, hogy nem vettük észre, milyen jó hangja van. Feldobtuk, hogy mi lenne, ha énekelne. Nagy nehezen, de belement. Rengeteg munka, és erõfeszítések árán végre összejött egy zenekar: 2005 Decemberében megalakult a Steroid!

Feldolgozásokkal kezdtünk, de mára már csak keveset játszunk belőlük, inkább a saját számainkon van a hangsúly. A stílusirányzat sajátos hardrock-metálra alakult ki. Eddigi tapasztalatok alapján a közönség is elégedett a munkánkkal és bízunk benne hogy a továbbiakban ez csak jobb lesz. 2006 vége felé nagyon jó barátságot kötöttünk az Anxius zenekarral, és nagyon sokat köszönhetünk nekik. Egyre több zenekarral kötünk barátságot, és sok jó embert sikerül megismernünk. Stúdióba is vonultunk, és készítettünk két demo albumot.

 

Tagok:

Gitár+ének: Sáfár Krisztián (Krisz)

Szóló gitár: Várszegi Attila (Csülök)

Basszus: Csontos Péter (Eddi)

Dob: Gyetvai Dániel (Gy.D.)

 

 

Még utólag névről pár szót:

Sokan teszik fel azt a kérdést, hogy miért lett az a nevünk hogy Steroid?

A válasz egyszerű:

1. Az angol-magyar szótár amikor kinyílt, és csukott szemmel ráböktünk egy szóra ez jött ki belőle.

2. További magyarázat: doppingoljuk a népet, és túl sok hallgatás esetén függőséget okozhatunk. ;)

Tömören ennyi. Megnyugtatunk mindenkit, hogy  illegális szerekhez semmi közünk.